Csapatunk: Sanyi, Gergő, Attila, Patrik
Kecskemétről szeptember 12-én 3.30-kor sikerült elindulni, és 10 órás autókázás után megérkeztünk a 970 km távolságban levő Suldenbe (1900 m). Megérkezésünk után fel ciccentettünk egy-egy doboz sört, összepakoltuk cuccainkat, majd elindultunk az 1100 m-rel felettünk levő Payer Hüttébe. Kb. 2 óra gyaloglás után elértük, a Tabaretta Hüttét (2556m), fölöttünk, a gerincen pedig már látható volt a Payer Hütte. Egy rövid pihenő után szinte egyenletesen emelkedve haladt utunk a gerincre, a Medvefej-csorbába (Bärenkopfscharte, 2871m), s végül összesen négy óra gyaloglás után elértük aznapi célunkat a Payer Hüttét (3029 m).
Julius Payer Hütte 3029 m
A házba megérkezve bejelentkeztünk, és az ebédlőben leültünk egy korsó sörre. Jólesett a melegben ücsörögni, hiszen odakint kicsit zord volt az idő, némi hódarával, és széllel. A matraclágerbe felérve viszont azt kellett tapasztalnunk, hogy a hőmérséklet nem nagyon kellemesebb a gerincen tapasztaltaktól, talán csak annyival, hogy nem fúj a szél, és nem esik a hó. Ágyanként 2 pokróc járt az ott alvóknak, de mivel rajtunk kívül nem volt lakó, így gyűjtögettünk még fejenként 2 takarót. 4 pokróccal, és a fejünkön sapkával viszonylagos komfortban töltöttük az éjszakát egészen 5 óra 30 percig mikor is telefonom felébresztett bennünket. 6 óra 30 perckor sikerült elindulnunk, egy szimpatikus 4 fős német társaság után. Az időjárás optimálisnak tűnt, az előrejelzés jó időt ígért számunkra.
Az útvonal
Felfelé menet
A Payer hüttétől a csúcsig pontosan 2 km a táv a szintkülönbség pedig 900 m. Az út első 800 m-én a Tabaretta-csúcsot (3128m) megkerülve egy sárkányhát-gerincen vezet a mászóút. A ház után, egy pár havas lejtő keresztezése folyamán felvettük hágóvasainkat, majd nemsokára sziklás terepen mászás következett, fel-le. Majd elértünk egy falhoz, melyen láncok voltak. Német barátaink itt előzékenyen előre engedtek bennünket.
Mogorva szikla
A csaknem függőleges részeken nehezen találtunk fogásokat, mert nagy része le volt jegesedve, illetve be volt havazva. De tulajdonképpen élvezetes jól mászható és biztosítható volt ez a szakasz. Felérve a láncos szakaszon a mély csorbák néha lábnyom szélességűek, mégis biztonsággal járhatók, ha nem szédülős az ember. A keleti oldal sok száz méteres fallal szakad bele a Marltfernerbe, a másik oldal meredek jeges-köves lejtő. A függőleges jobban vonzza a tekintetet, húzza maga felé az embert.
A láncos szakasz
A szikla taréjokon átmászva elértünk egy olyan ponthoz ahol már elő kellett vennünk a kötelet. A probléma annyi volt, hogy egy szikla taréjról kell fellépni majdnem mellmagasságig. Fogás nincs, minden jeges. Sajnos lépés sincs mert ez a rész áthajlik. Attila egy hevedert rakott be biztosítás gyanánt, és valahogy felkunsztolt eme nehéz részen. Odafönn talált egy gyűrűsszeget, kistandolta magát, felbiztosította Patrikot, majd Gergőt. A német srácok már mögöttem várakoztak, és érdeklődve figyelték a problémás szakaszt. A kötelük végét magammal vittem, hogy a gyűrűn átfűzve felsőbiztosítással tudják le ezt a részt. Én is felmásztam társaimhoz, átfűztem a gyűrűn a német fiúk kötelét, majd ledobtam nekik. Még egy kitett taréjon kellett átmászni, mikor ismét egy meredek hómezőt keresztezve elértük a gleccsert. Mikor egy tisztességesebb méretű szérak alá ér az ösvény, akkor fordul hegymenetbe, jó darabig a jégleszakadás alatt, azzal szemben halad, majd meredeken kikapaszkodik, vissza a gerincre.
A glecseren
Ezen a meredek emelkedőn Attila számomra kissé erős tempót diktált, és éreztem a hazai parlagfű miatt kialakult légzési nehézségem a fokozott megerőltetés hatására megsokszorozódott. A gerincre felérve szusszantunk pár percet, alattunk a Lombardi-bivak (3316m) helyezkedett el egy szikla kiszögellésen. Tovább indultunk, és immár én mentem előre egy kissé lassabban. Kb. 70 m szint, és 3 megállás után, úgy döntöttem én lemondok a csúcsról, és lekötöttem magam a kötélről, majd az egyesület zászlóját átadva elindultam a bivak házhoz. Innen még biztonságban vissza tudtam menni a kunyhóhoz. A csúcsra való felmenetet innentől már Gergő írja le, így át is adom neki a klaviatúrát.
Indultunk tovább. Én elöl, Patrik mögöttem, Attila pedig zárta a sort. Még néhányszor visszanézünk, de már inkább az előttünk álló nehézségek izgatnak bennünket. A csúcs és az előttünk lévő szakasz most sem látszódott. (teljesen) A hómező egyre meredekebbé vált, és egyre szuszogósabb az előrejutás. A német srácok szorosan a nyomunkban voltak, és akkor egy pillanatra eloszlottak a felhők. Mintha ott lenne a csúcs, de jóval feljebb, mint ahogy reméltük. Tovább felfelé egyre gyakoribb megállásokkal. Köd, a szemüvegem párásodott ... szinte semmit sem látok. És hirtelen ott a csúcs! Most már biztos! Tisztán kivehető a kereszt. A németek is látták már. Ők is egyre hangosabbak. Fent a csúcson kezet fogtunk. A történelmi kapcsolatokra való tekintettel a német srácokkal is megölelgettük egymást. (amúgy nagyon jó fej csapat.) Közös csúcsfotók, videók, telefonálgatás, csúcs-csoki, meg minden ami ilyenkor szokásos…..közben egyfolytában azon gondolkoztam, hogy hozták fel ide az ágyút??? ( A Monarchia hadserege az első világháborúban felcipelt ide egy ágyút ).
A csúcson Patrik, Attila, Gergő
Az Ortler csúcsán a németekkel
Indulás lefelé. Olvastuk, hogy a lefelé út gyorsabb, de nem gondoltunk ilyen tempóra. A két órás felfelé menet lefelé húsz perc. Kezdtem fáradni…..Egy kicsit pihennék a bivakban, de a többiek leszavaznak. Már láttuk Sanyikát alattunk, mögöttünk pedig az elmaradhatatlan német csapat……
( Sanyi ) A srácoktól elköszöntem és kissé csalódva tekintettem utánuk, ahogy egymással összekötve haladtak felfelé. Tudtam, hogy helyes döntést hoztam, hiszen eléggé ki voltam merülve, és azzal is tisztában voltam, hogy a lefelé való ereszkedés sem lesz egyszerű. Odaértem a kunyhóhoz, a zárat kinyitva beléptem a kb. 8 m2 alapterületű helyiségbe. A bivakház felszereltsége 5 fekvőhely, asztal, pad, 2 stoki, pokrócok. Az asztalra raktam egy matracot és lefeküdtem, és sikerült aludnom egy kicsit. Egy óra elteltével tíz percenként felkeltem mozogni egy kicsit mert elég hideg volt odabenn. A bivakházból kilépve kellemes napsütés fogadott, jólesett a csend, melyet csak a fém tetőről lecsúszó a hó és jég zaja tört meg. Kb. 2 óra elteltével, az ablakon kitekintve megláttam három embert a messzi gerincen megjelenni, mögöttük pedig egy négy fős csapatot. Összepakoltam, a hágóvasat felszereltem és elindultam feléjük felfelé a gerincen. Jó tempóban jöttek lefelé, és a legmeredekebb rész előtt találkoztunk. Gratuláltam nekik a csúcshoz, rákötöttem magam a kötél végére, és elindultunk lefelé.
Lefelé a gleccseren
A meredek gleccserről gyorsan leértünk, s elérkeztünk a felfelé vezető út kritikus részéhez, melynél tudtuk, hogy visszafelé kötélen kell majd leereszkedni. Sorban leereszkedtünk a gyűrűsszegből, majd egy taréjon kellett szólóban lemászni. Miután átértem éreztem az adrenalin keserű ízét a számban, és szusszantunk egyet. Mögöttünk az ereszkedéshez szereltek be a németek.
A jól megérdemelt 10 perc pihenés
Lefelé a láncos szakaszon
Tovább indultunk, a láncos szakaszon lemásztunk, majd a távolban felbukkant a Payer Hütte.
A házban vár ránk a megérdemelt sör
A házat 20 perc alatt elértük. Hátizsákjainktól gyorsan megszabadultunk, és az étkező kellemes melege, illetve a frissen csapolt sör csalogatott minket. A szerencsés visszaérkezésre koccintottunk, majd Patrik beavatott bennünket egy örömteli hírbe, hogy apai örömök elé néz. Nos erre is ittunk egy korsóval. Ha jól emlékszem 6 euro körüli összegbe került a bolognai spagetti amit ettünk, a 15 eurós rántott szeletet már nem vállaltuk be, inkább kértünk még egy korsó csapolt sört. Szeretnék eme élménybeszámoló alakalmával fontos információkat is leírni, mint pl. a sör 4,5 euró. Az éjszaka jól telt, mivel többen voltunk a matraclágerben, kicsit talán melegebb volt. Nem kellett korán kelnünk, de hallottuk 5 óra körül a csúcstámadók ébredését, pakolását. 8 óra után keltünk fel, lassan összepakoltunk, majd lementünk rendezni a számlánkat. Kettőnknek volt ÖEAV kártyája, de Patrik nyelvtudásának köszönhetően mindenki kedvezményesen szállt meg. ÖEAV kártyával 13 euro/éjszaka, nélküle 26 euro/éjszaka.
Búcsú a Payer Hüttétől
A ház körül készítettünk még néhány képet, majd útra keltünk. Gyors tempóban haladtunk, és egyre több túrázóval találkoztunk akik a Payer Hüttébe igyekeztek. A Tabaretta Hütténél megálltunk pihenni, és fotózni. Német barátaink is megérkeztek, majd mindannyian leültünk a teraszon elhelyezett asztalhokhoz, és rendeltünk egy -egy korsó sört. Élveztük a meleget, mikor a felhők elvonultak, és szikrázó napsütésben napoztunk, és fotóztuk a hegyet ahol előző nap jártunk. Tervünkben szerepelt, hogy hazafelé menet Höllenthal-nál megállunk sziklát mászni. Noresztól telefonon kértem információt milyen időjárás várható arrafelé. Mivel többnyire többnyire felhős, szeles, meg amúgyis elég fáradtak voltunk, így megbeszéltük inkább hazaindulunk, de csakis azután ha megnéztük Messner múzeumát. Reinhold Messner-nek 4 múzeuma van Dél-Tirolban, melyek a következő helyeken vannak: Ripa, Firiman, Juval, és Sulden, ahol az autónk állt.
Német barátainkkal, háttérben a felhőben az Ortler csúcsa
A parkolóba leérve leültünk az autó mögött, ettünk, ittunk, majd bepakoltunk szisztematikusan a csomagtartóba. A múzeumot gyorsan megtaláltuk. A belépő 6 euró, de ha mind a 4 múzeumba kíván bemenni a látogató akkor 20. A múzeumban láthattuk a jégcsákányt amivel először mászták meg az Ortlert, Messner sarkvidéki felszereléseit, sátrát, hálózsákját, ruházatát, az 1980-ban az Everesten használt ruháját. Rengeteg festmény volt még látható különböző művészektől. Meghallgathattuk a lavina hangját, illetve vetítés is volt a sarkvidéki expedícióról. A múzeumtól pár száz méterre a Nepálból hozott jakokat is megcsodálhattuk.
Messner Mountain Museum
Patrik szerencsés volt, sikeresen megvásárolta az utolsó darab dedikált magyar kiadású Messner: A végzet hegye című könyvét! Majd beültünk az autóba és elindultunk hazafelé. Kb. 30 km megtétele után az út mellett egy érdekes kiállításra lettünk figyelmesek, melyet meg is néztünk. 1 euró volt a beugró, és a művész úr kísért végig bennünket. A kiállított művek többsége faragott, és festett kő ( több ezer db ). De ügyesen komponált műtárgyakat készített csontokból, madár szárnyakból, különböző állatok lábaiból, koponyáiból, kombinálva a hulladék vasakból hegesztett érdekes formákból. Patrik jól elbeszélgetett a művész úrral, majd tovább indultunk a hosszú útra. A hazafelé vezető út fárasztó volt, de Patrik a vezetőülésben kitartóan rótta a kilométereket. Éjszaka Gergő átvette a vezetést, és 3 órára Kecskemétre értünk, majd Patrik mindenkit hazavitt, és megkezdhettük a kalandos, és fárasztó hétvége, kipihenését. Hétfőn a falnál képeket cseréltünk, s gyanítom, lassan elkezdjük tervezni a 2014-es év célpontját is.
Egy érdekes kiállítás az út mellett
A művész úr házának ablaka az út másik oldalán
Fémek, kövek, csontok
