2011. november 27., vasárnap 16:45

A svájci kaland

Írta: 
Értékelés:
(5 szavazat)

4 év távlatából próbálom leírni a mi kis kalandunkat az Alpokban.

A történet ott kezdődik, hogy mint minden évben kinéztünk magunknak egy hegycsúcsot, melyet kis csapatunk meg szeretett volna hódítani. 2007-ben a választásunk a Monte Rosa csoportra esett.


A Monte Rosa csoport a maga 4634 méterével Svájc legmagasabb, és az Alpok második legmagasabb hegye, melyet hosszú és a fizikai állóképességet igénybevevő mászás eredményeként lehet elérni.
A Monte Rosa egy hatalmas gleccserek által fedett hegytömeg, mely 10 csúcsból áll. Ezek közül a legmagasabbak a Dufourspitze (4633 m), Nordend (4609 m.), Zumsteinspitze (4563 m) és a Signalkuppe (4556 m). Ez a négy csúcs benne van az Alpok öt legmagasabb csúcsai között, őket magasságban csak a Mont Blanc előzi meg a maga 4807 m-ével. Az É-i oldala gleccserekben nem szűkölködik, ezek zömében Zermatt völgyébe ereszkednek alá.

 A Monte Rosa számomra nem ismeretlen, pár évvel korábban próbálkoztam Olaszország felől, de egy sajnálatos pech sorozat visszafordulásra kényszerítette csapatunkat. De ez egy másik történet.

Csapatunk tagjai: Varga Nóra, Csontos Norbert, Kovács Gergő, és jómagam Fakan Sándor.

Csapatunk tagjai: Varga Nóra, Csontos Norbert, Kovács Gergő, és jómagam Fakan Sándor.
2007. 09. 28-án péntek éjszaka indultunk a nagy útra.
Kecskemét – Täsch távolság: 1230 km
Az autóba kényelmesen elfértünk, de az út azért elég fárasztó volt. Szombat koradélutánra érkeztünk meg a kis svájci faluba Täsch-ba. A faluban találtunk egy kempinget elfogadható áron, ahol gyorsan felállítottuk sátrainkat. A délutáni napfényben próbáltunk feltöltődni, majd a hátizsákjainkat összekészítettük, tudván, hogy másnap korán útra kelünk. Az éjszaka hideg volt, és gyorsan eljött az ébresztő ideje. A sötétben lebontottuk sátrainkat, az autóval egy parkolóházba parkoltunk, majd elindultunk a fogaskerekű vasúttal Zermattba. A légszennyezés megakadályozása érdekében a városban tilos belsőégésű motorral rendelkező járművekkel való közlekedés. A helyi közlekedésre elektromos meghajtású járművek használhatóak.

Zermatt állandó lakossága nagyjából 5800 főre tehető, azonban a relatív lakosság száma folyamatosan változik a turistaidénytől függően. A település az északi irányú Mattertal-völgyben található 1620 m tengerszint feletti magasságban. A völgy egyik végéről zárt, melynek következtében - bár közel van az olasz határhoz - autóval nem átjárható, hiszen keresztezi egy gleccser, mely 3000 m magasra nyúlik az Alpok csúcsai felé.

 

Gleccser

A város "felfedezése" 19. századi brit hegymászók nevéhez köthető, mind közül a leghíresebb Edward Whymper volt, aki a Matterhorn megmászásával világhírűvé tette Zermatt-ot. A város több neves gyalogtúra kiindulópontja, ilyen például a Haute Route, amely a franciaországi Chamonix városig tart. Drótkötélpályás felvonók, és síliftek szállítják a télen a síelőket, valamint nyáron a gyalogtúrázókat a csúcsok felé, melyek közül a legmagasabbra a 3883 m magas Klein Matterhornra (kis Matterhorn)vezet. A Klein Matterhorn egy páratlan kilátást nyújtó csúcs a Matterhorn és Breithorn közötti hegygerincen. A látványos Gornergratbahn fogaskerekű vasút (Európa legmagasabban fekvő vasútja) a Gornergrat 3089m magas csúcsára visz fel.

Gornergratra vasúton lehet feljutni (Gornergratbahn) 29 perc alatt. A csúcs 3089m tengerszint feletti magasságon van, és a vonat áthalad Riffelalp, Rotenboden és Riffelberg állomásokon.  Mi Zermattból gyalog indultunk el, s a város határán egy bernáthegyi kutyát sétáltató alpesi hobótól kérdeztük meg, hogy jó irányba megyünk-e a Monte Rosa hüttéhez. Kérdésünkre kérdés volt a válasz, és csodálkozó tekintet – gyalog?
Igen – válaszoltuk.
Megvakarta sapkája alatt levő bozontos haját, és mutatta a helyes irányt.
Az út jó minőségű volt, és 960 méter emelkedés után elértük a Riffelberg állomást (2582 m) . Úgy döntöttünk a Gornergrat 3089m csúcsáig már igénybe vesszük a vasutat. A Gornegrat egy túristák számára létrehozott kilátó a hegy csúcsán. Rengeteg turista fotózza a nem mindennapi látványt nyújtó gleccsereket és hatalmas hegyeket. A korláton túl kb. 600 m-t kell ereszkedni a gleccserig 2500 m-ig. A gleccseren a hasadékokat kerülgetve egy elég hosszú utat kell megtenni mire kb. 2600 m-nél elértük annak a sziklafalnak az alját, amin fel lehet jutni a Monte Rosa Házig. A gleccser és a sziklafal között kialakult peremhasadék között elméletileg volt egy jéghíd melyen át lehet jutni a sziklákra. Útközben találkoztunk egy magányos mászóval, aki figyelmeztetett bennünket, hogy ez a jéghíd leszakadt. Keresgélnünk kellett, hogy hol tudunk biztonsággal lejönni a gleccserről. Úgy 20 perc után találtunk egy átjárót, melyen mindannyian szerencsésen átjutottunk. Ahogy a sziklán voltunk és levettük hágóvasainkat, az előző helyre ahol átmásztunk a jégről a sziklára egy kisebb autó méretű jég szakadt le hatalmas robajjal. Innen már csak 200 m szintet kellett meredek sziklán leküzdeni (UIAA I), hogy elérjük a házat.Gleccserátkelés

Monte Rosa Hütte:

2795m. A Monte Rosa hegycsoport É-NY.-i lábánál fekszik a Grenx és a Gorner gleccser találkozásánál egy sziklás hegyoldalban, gyönyörű kilátással a gleccserekre, valamint a távolabbi Matterhornra.  Leggyakrabban használt kiindulási pont a Monte Rosa megmászásához. A ház 168 férőhelyes, március közepétől szeptember közepéig van nyitva a nagyközönség számára, az év többi részében pedig téli bivakkként 12 fő számára nyújt menedéket. Mivel mi már szezonon túl voltunk, így már nem volt személyzet a házban. Rajtunk kívül 3 cseh mászó volt ott, akik másnap már lefelé indultak. Annyira elfáradtunk, hogy úgy döntöttünk beiktatunk egy pihenő napot, melyen akklimatizálódunk egy kicsit.

2007. 09. 30. Vasárnap. A pihenőnapon feltöltődtünk, feküdtünk a napon, az elhasznált kalóriákat pótoltuk, majd kb. 3000 m-ig felmentünk, hogy megnézzük másnap hajnalban mi vár ránk.

2007.10.01. Hétfő

Az előttünk álló távolság: 4 km

A szintkülönbség: fel: 1800 m

Kilátás a völgyre

 

Korán reggel ébredtünk, és 4 óra körül útnak indultunk. A házban hagytunk egy pár dolgot, melyeket tudtunk pár napig nélkülözni. Gergő egy 70 literes Patagónia hátizsákot, és egy polármellényt, Norsz egy mobil winchestert, meg egy pár drágább apróságot, Nóri is hagyott ott valamit, én pedig leginkább csak az ételes dobozkámat tele kajával. A háztól a csúcsig egyvégtében felfelé kell menni, szinte nincs is vízszintes pihentető szakasz. Az első óra sziklán vezet, míg el nem értük a gleccsert, ami szinte egészen a csúcsig felvezet. Pár órás gyaloglás után kezdett világosodni és a környező gyönyörű panoráma egyre inkább kezdett kibontakozni. A horizont sötét fekete színe kékre, majd vörösre változott, és kezdtek kirajzolódni a környező 4000-esek. A normál útról letérve mi jobbra tartottunk. A hasadékokat kerülgetve egyre magasabbra jutottunk, amikor már elértük azt az időpontot, amikor még visszafordulhatunk, ha valami gond van, de később már nem, mert akkor a Capanna Regina Margherita Európa legmagasabban fekvő menedékháza már hamarabb elérhető.

Mire feljutottunk a Lyskamm és a Gnifetti közötti nyeregbe ( Colle sesia 4300 m ) már erőteljes széllökések kísérték minden lépésünket. Ez a nyereg Svájc és Olaszország határa, innen 250 m szintet kell megtenni a menedékházig 4555 m magasságig. De az erős szél elbizonytalanított minket, kockázatosnak ítéltük meg a gerincre való feljutást, így elkezdtünk hóbarlangot ásni, hogy átvészeljük az éjszakát. Elkezdett esni a hó, és kb. másfélóra ásás után volt egy nagy gödrünk. Volt mentőfóliánk, de nem volt hálózsákunk. Ellenben nagyon hideg volt (kb. -20), és a szél is erősen fújt. Egy sikertelen kísérletet tettünk, hogy tetőt építsünk a gödör fölé, mikor még úgy 2 óra volt a sötétedésig. Én úgy gondoltam itt nem maradhatunk, ezért összeszedtem a gödörben fekvő fagyott kötelet, felszereltem a hátizsákomra és közöltem a többiekkel, hogy felmegyünk a házhoz. Nem mondom, hogy egyet értettünk, de a végén négyen nekiindultunk az utolsó meredek szakasznak. Mindenki a maga tempójában vágott neki, így nem kötöttük össze egymást. A felfelé vezető 250 m meredek volt és néhol jeges. Végig szükség volt a hágóvasra és a csákányra. Gergő ment elől, majd én, s tőlem lemaradva Nóri és Noresz. Elkezdett sötétedni, és a havazás is sokkal intenzívebb lett. Egyre nehezebben tudtam már lépéseket rúgni a havas jeges emelkedőbe, ám egyszer csak azt vettem észre, hogy a csákányt már nem kell leszúrnom. Felértem a gerincre, Gergőt már elvesztettem a szemem elől, mert gyorsabban haladt nálam. Nórit, és Noreszt sem láttam már ekkor. Ahogy a sötétben lassan mentem előre a gerincen kirajzolódott egy szögletes szikla. Tovább haladva ráeszméltem, hogy a sziklának látott képződmény a ház! Nehéz leírni mit éreztem akkor, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy könnyek csorduljanak ki a szemeimből. A téli szállásra beérve Gergő egy padon feküdt kimerülve. Felmentem az emeletre és odamentem az egyik ablakhoz. A fejlámpámat villogóra kapcsolva próbáltam jelezni a még kint levő 2 társunknak. Végtelenül hosszúnak tűnt ez a várakozás, és a percek múlásával aggodalmam egyre nőtt. Úgy 10-15 perc után megláttam két fényforrást a hóesésben. Lesiettem az emeletről, kimentem a házból, hogy fogadjam társaimat. 2 jeges, havas „hóember” érkezett meg, és az öröm, hogy újra együtt van a csapat, és, hogy felértünk a házba határtalan volt. Miután megszabadultunk hátizsákjainktól, és fagyott ruháinktól gyorsan lefeküdtünk.

 

2007.10.02. Kedd

Nem emlékszem mikor ébredtünk fel, de odakinn rettenetes idő volt, és még mindig havazott. A házban volt egy rádió amivel közvetlenül lehet beszélni az olasz hegyimentőkkel. Mivel a kinti helyzet aggasztó volt, és rajtunk kívül egy lélek sem volt a házban, így némi aggállyal, de használtuk a rádiót. Az aostai hegyimentőktől kértünk információt az időjárás alakulása felől, kiemelve azt, hogy ez nem segélyhívás. Ők közölték velünk, hogy pár napig ilyen rossz idő várható, és felhívták a figyelmünket, hogy ne mozduljunk a házból, és majd holnap beszélünk. A nap hátralevő része azzal ment el, hogy megpróbáltunk minél több havat olvasztani, hogy kellő folyadékhoz jussunk. A házban egyébként volt vagy 50 kg élelem, kenyér, lekvár, mogyorókrém, narancslé. Étvágyunk viszont nem volt, úgyhogy miután eleget ittunk, lefeküdtünk pihenni. Nórika panaszkodott először, hogy fáj a feje, majd később hányingere is lett. Az ingert pedig tett is követte, sajnos elég sokszor. 

2007.10.03. Szerda

Reggel, ébredés után az ablakon kinézve azt tapasztaltuk, hogy az időjárás nem változott semmit sem.

Beszéltünk a hegyimentőkkel, akik közölték péntekre várható javulás. A nap ugyanúgy telt el mint a keddi, de a magasság miatt már Gergő, és Noresz is jelezte, hogy fáj a fejük.

 

2007.10.04. Csütörtök

Ez a nap is ugyanolyan volt, mint az előző, és már én is éreztem milyen a magashegyi fejfájás. Először azt hittem biztos sokat feküdtem és azért fáj a tarkóm, de rá kellett ébrednem nem az miatt volt. Minden mozdulat fárasztó volt, felvenni a bakancsot, lemenni a lépcsőn, havat behozni, kevergetni az edényben a havat nehogy odaégjen.

A hegyimentőőkel való beszélgetés után lelkesen vártuk a pénteki napot.

 

2007.10.05. Péntek

Korán keltünk. Az ablakon kinézve csodálatos panoráma tárult elénk. A szikrázó napsütésben hatalmas hegygerincek és csúcsok voltak mindenfelé. Jól látható volt, hogy milyen sok hó esett le, mert pár napja a Matterhorn csúcsa volt csak havas, most viszont egész Zermattig hó borított mindent. Lenyűgöző látvány volt, és a tudat, hogy 4 napja magasabban vagyunk mit a Matterhorn csúcsa érdekes tényként vetődött fel bennünk.

De ennél is érdekfeszítőbb volt megbeszélnünk miként megyünk le a hegyről. Én úgy gondoltam, ha mindenki érez magában erőt akkor a normál úton lenne célszerű lemenni, mert a felfelé vezető úton rengeteg hasadék volt, és azok egy részét a leesett 60 cm friss hó eltakarja. Bár a normál utat nem ismertük, hiszen nem azon jöttünk fel, így abban is van némi rizikó. Ezek után eszmefuttatásunk megszakadt, mikor Nóri közölte, Ő nem bír egyik úton sem lejönni. Nem csodálkoztunk rajta hiszen az elmúlt napokban eléggé rosszul érezte magát a magasság miatt. Így, mivel egy csapat vagyunk, és együtt jöttünk fel, együtt is megyünk le alapon, kértük a hegyimentők segítségét. A rövid rádióbeszélgetésben közölték, hogy fél órán belül fenn lesznek értünk. Lelkesen pakoltuk össze cuccainkat, és a ház előtt az ajtóban várakoztunk. A helikopter hangját már messziről halottuk, de sokáig nem láttuk merről érkezik. Amikor felbukkant a gerincen túl, az ijedtség és izgalom lett úrrá rajtunk. Tudtuk, hogy egy mentés nagyon sok pénzbe kerül. Noresz és én évek óta ÖEAV tagok voltunk, de még sohasem kellett használnunk a kártyánkat a kedvezményes szállás igénybevételén kívül. A helikopter nem tudott leszállni a keskeny gerincen, csak az első kerekét rakta le, a rotor ugyanolyan sebességgel forgott. Pillanatok alatt annyi havat sodort a rotor felénk, hogy nem kaptunk levegőt, és úgy éreztük megfagy az arcunk. Kiugrott 2 hegyimentő és odaszaladtak hozzánk. Sorban álltunk az épület előtti lépcsőn, és küzdöttünk, hogy kapjunk levegőt. A hegyimentők besegítették az első embert, majd a másodikat a helikopterbe, azután felszálltak. Nem gondoltam volna, hogy nem tudnak egy körben levinni bennünket, de mivel 4 fős legénység volt a gépen, így nem fértünk volna be mindannyian. Ekkor vettem csak észre, hogy Nórika maradt ott velem egy hegyimentő társaságában. Végre fellélegezhettünk, és vártuk mikor jön vissza értünk a gép. Felkészültünk rá, letérdeltünk a hóba, hátizsákjainkat szorongattuk. Ez idő alatt Noresz és Gergő a helikopterrel útban voltak lefelé. Az egyik hegyimentő megkérdezte ki van rosszul. Mikor kiderült, hogy aki rosszul van az fennmaradt, gratuláltak nekik. Ezek után egy menedékháznál kirakták őket, és elindultak értünk. Távolról hallottuk, hogy jön vissza értünk a gép, és szívünk egyre hevesebben dobogott. De a beszállással nem volt gond, gyorsan feldobtuk zsákjainkat és beugrottunk mi is a gépbe. Mikor felemelkedtünk, én eldöntöttem, bármennyibe is kerül nekünk ez a repülés, most akkor is élvezni fogom. A fényképezőgépet nem mertem elővenni, mert azt már azért pofátlanságnak tartottam volna. Az Alpok felett repülni csodálatos élmény. Nem azt mondom, hogy sokszor szeretném ezt megismételni, legfőképp nem egy helikopterrel, de hihetetlen érzés így más perspektívából látni a hegyeket. Leszállt a helikopter egy számomra ismeretlen menedékháznál, s láttam a srácokat a hóban. Ki akartam szállni, de nem engedtek, csak Nórit szállították le majd hordágyra fektették, és elkezdték kivizsgálni.A srácok pedig beszálltak. Nem értettem a dolgot. Noresz adott magyarázatot. Az aostai hegyimentők az olasz oldalra hoztak le bennünket. Mi viszont Svájcból, Zermattból jöttünk, így most átvisznek bennünket. A helikopteren elkérték az adatainkat, majd egy újabb repülés után Zermatt szélén egy mezőn találtuk magunkat. A hegyimentők kedvesen intettek és elrepültek. Csend telepedett ránk, egy mezőn voltunk a napsütésben. A hegycsúcshoz képest hatalmas kontraszt volt ez. Mindannyian telefonáltunk a családtagjainknak, hogy megvagyunk, majd vártunk, hogy Nórit mikor hozzák. Vagy másfél óra várakozás után megcsörrent valamelyikünk telefonja. Nóri volt az, aki közölte, hogy valami hegycsúcson rakták ki. Mint később kiderült a Klein Matterhornon, ahonnan felvonóval le tud jönni. Begyalogoltunk Zermattba, megkerestük a felvonó állomást, majd leültünk egy padra, s vártunk. Úgy gondoltuk Nórit biztosan megviselték az események, és azt tárgyaltuk hogyan öntünk majd lelket belé. Ám erre nem volt szükség, mert fülig érő vigyorral szállt ki a felvonóból. Áradozott az olasz hegyimentők kedvességéről, és, hogy milyen finom ánizs illatuk volt. Zermattban vettünk magunknak szendvicseket, üdítőket, s leültünk egy padra enni. Az arra járó, főként japán turisták pedig fotóztak bennünket,és viharvert hátizsákjainkat, melyeken lógtak a jégcsákányok, hágóvasak, kötelek. A háttér pedig a Grand Hotel volt, mert mi pont az előtt ültünk le.

Miután belaktunk, visszamentünk vonattal Täsch-ba, becuccoltunk az autóba és elindultunk haza. Az autóban tárgyaltuk, hogy ki-ki hogyan fogja tudni rendezni a számlát a helikopteres utazásért. Miután hazaérkeztünk, s eltelt pár hét, Noresz egy köszönő levelet írt az aostai hegyimentőknek, s próbálta finoman meg tudakolni, hogy várható-e számla. Szerencsére nem érkezett fizetési felszólítás, sem számla egyikünknek sem. Mint később megtudtuk, október 1-től az egész Alpokban rengeteg hó esett le, s valószínű, hogy jogosnak ítélték meg a mentést. Gondolom betudták valami gyakorlatnak. De az biztos, hogy a mai napig hálásak vagyunk az aostai hegyimentőknek.

Megjelent: 5757 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. február 25., szombat 17:13
Fakan Sándor

Születési év: 1975

Elért eredmények:

  • Szkovákia:
    • Tengeerszem csúcs (Rysy) 2503 m
    • Krivan 2494 m,
    • Jégvölgyi csúcs 2627 m
    • Kis-Viszoka 2328 m,
    • Nagy-Morgás csúcs 2037 m
    • Zöld-tavi csúcs 2526 m
  • Románia:
    • Retyezat 2482 m
    • Bukura I-II. 2482 m
    • Peleaga 2509 m
  • Ausztria:
    • Grossglockner 3798 m
    • Grossvenediger 3674 m
    • WildSpitze 3772 m
  • Olaszország:
    • Marmolada 3342 m
    • La Tresenta 3609 m
    • Gran Paradiso 4061 m
  • Svájc:
    • Signalkuppe 4559 m

Sziklamászások:
Szlovákia: Magas Tátra
Horvátország:
Paklenica

Franciaország: Calanques
Ausztria: Peilstein, Hohe Wand
Olaszország: Dolomitok


Legfrissebbek a szerzőtől: Fakan Sándor

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned